TÚRABÁZIS.hu

Tiszadob

Tiszadob település adatok:

neve (2014.):
Tiszadob
rang:
nagyközség
területe (2014):
8261 ha (hektár)
lakások száma (2014):
1176 db
lakosság szám (2014):
2929 fő
lakosság szám (1910. évben):
3518 fő

Tiszadob település címere:

Tiszadob település címere Tiszadob címere álló, csúcsaiban csapott, csücskös talpú, háromosztatú, vörös-fehér-kék alapú reneszánsz pajzs. Bal fölső vörös alapú mezejében három ezüstkalász található. A földművelésen belül a gabonatermesztés domináns jellegét kívánják a gabonaszálak érzékeltetni. A jobb felső fehér mezőben görögdinnye van. A szabolcsi Tisza mentén termett kitűnő dinnyéről több település pecsétje is tanúskodik, de az eredeti nyomatokon sárgadinnye kizárólag Tiszadob pecsétjében állt. Korunk fogyasztói igényeinek hatására elsősorban a görögdinnyét termesztik, ezért került változtatásra ez a címeren. Alsó harmadában kék alapon ezüstszínű, balra úszó hal található. A halászat a település lakóinak kizárólagos vagy kiegészítő foglalkozása, melyet a Tisza közelsége, illetve a Holtágak biztosítanak.

A címer az úgynevezett beszélő címerek kategóriájába tartozik. Az alapszínek a magyar nemzeti színeket is idézik. A címer részben új, de a gyökerekig visszanyúló jelképrendszere Tiszadob népességének foglalkozására, megélhetési lehetőségeire utal. E motívumok eredetiek, a tiszadobi történeti pecsétekre vezethetők vissza.

Tiszadob település területi besorolások:

Megye (2014):Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Járás (2014):Tiszavasvári (1580)
irányítószám(ok):4456 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Taktaköz
kistájcsoport:Közép-tiszai-ártér
középtáj:Közép-Tiszavidék
nagytáj:Alföld
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):Szabolcs vármegye
Járás/pozíció (1914):Dadai alsó járás

Tiszadob település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N48.0045 E21.1711 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Tiszadob település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Tiszadob
Hivatalos weboldal: www.tiszadob.hu/

Tiszadob település kapcsolódó túrapontok:

pontkódpontnévbelterületre esik?
1837Tiszadob településigen
471Tiszadob, Andrássy kastély

látnivalók Tiszadob településen: (lista)

látnivalókategóriacím
Andrássy kastélykastély, kúriaTiszadob, Bocskai utca 59.
Tubus magtárépület, építmény, épület együttes
Vásárhelyi Pál tiszaszabályozás emlékműveemlékműkülterület, Tiszadobtól 2,7 km-re dél-nyugati irányban


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary tiszadob tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep