A település földrajzi adottságainak köszönhetően régóta lakott hely. A mocsaras völgyben az évnek csak rövid időszakaiban lehetett csónak nélkül közlekedni. A lápos területből akkoriban két dombocska emelkedett ki, az egyiken ma a templom, a másikon a Kálvária áll. A vizenyős völgy itt szűkült össze annyira, hogy természetes révátkelőt biztosított a közlekedéshez. Egy másik átkelő is létezett, ez az előbbitől délre, kb. másfél kilométerre, Vaskapu (a honfoglalás utáni gyepűrendszerre utaló név) pusztánál.
Első írásos említése egy 1270-ből származó oklevélben történik Szent Laduzló néven, és mint Pölöske várához tartozó helységet jelöli meg. Akkor már állhatott a nagyobbik dombon a Szent László tiszteletére épített, ma is meglévő , román stílusú kápolna.
Ezt követően több mint 400 évig nem találunk említést a faluról. A mocsaras bozótban megbúvó kis településnek katonai jelentősége nem volt, kirabolni sem volt érdemes, nem volt mit elvinni, így keveset háborgatták.
1534-ben a Keszthelyre betörő török hadak elöl, az ottani ferences szerzetesek több szobrot és könyvet is ide menekítettek.
1694-ben Széchenyi Pál Veszprém püspöke a keszthelyi Ferences Rendre bízta a kis kegykápolna gondozását, amit addig a környéken élő remeték láttak el. A testvérek 1700-tól egyházi anyakönyvet vezettek, 1720-tól pedig a plébániai teendőket is ellátták.
1714-ben álltak neki a templom építésének, amelyet 1734-ben szenteltek fel. Rendházuk felépítését 1736-ba fejezték be.
A falu neve többször is változott. Az 1792-ben készült Zala megye (kőnyomatos) térképen templommal bíró faluként jelölik Sz. László Egyháza néven, a mocsaras terület keleti oldalán. A környező települések (Hetés, Sz. Tamás, Butsa, Sándorháza, Vaskapu) ölelésében helyezkedett el, központi szerepe a következő években alakul ki. Találkozni lehet még Barátszentlászló, Egyházas-Szentlászló elnevezéssel is. Jelenlegi nevét 1877-től viseli.
A templomtól délre eső dombocskát régtől kedve temetőnek is használták. Az ide érkező ferencesek is hosszú időn keresztül ide temetkeztek. Ők emelték a domb tetején álló aprócska kápolnát a rendház építésének befejezése után. Azóta a hely neve, Kálvária domb. A kápolnát körülölelő stációk másfél évszázaddal később, 1914-ben készültek el. Az alatta fakadó forrást 1852-ben kifalazták, és Szent László kútjának nevezték el. Az építkezés megkezdésekor a domb és a környező földterületek a hetési és sándorházi nemes falvak birtokában voltak, amelyek 1717-ben és 1719-ben juttattak a rend birtokába.
A község több falu találkozásán kezdett kialakulni, kiépülni. Ez az állapot csak 1931-ben szűnt meg, amikor Bucsuszentlászló önálló határt kapott. A falu a templomépítés időszakában a sándorházi vásártér környékén, a mai Arany János és Kossuth utca kereszteződésének környékén helyezkedett el.
Itt épült meg az első iskola is. Kezdetben a ferences szerzetesek, majd kántortanítók oktattak benne, és működtették 1929-ig. Több mint 150 éves fennállás után költözött át a mai helyén álló új, emeletes iskolába. A megüresedett régi iskolaépületben a csendőrség alakított ki laktanyát.
A ferencesek vezette építkezés jelentős munkáskéz igénye, később a kolostor működtetéséhez szükséges szakképzett személyzet betelepülése indította meg az aprócska falu fejlődését. Alig száz év múlva ez már olyan mértékben fejlődött, hogy az itt élő iparosok és kereskedők, a messze környék gazdasági igényeit is kitudták elégíteni. A rendelkezésre álló adatok szerint 1748-ban az itt lakó 31 család 160 fős lélekszámot adott. A 1750-es összeírásban ezek közül 19 űzött valamilyen ipart. Volt közöttük 3 szűcs, 2-2 takács, varga, szabó kádár borbély mészáros, 1-1 bognár, csizmadia, kovács, kőfaragó, valamint 5 özvegy. Mindössze három család volt zsellér.
Földműveléssel, állattenyésztéssel (éppen a földterületek hiánya miatt) a későbbiekben is csak néhányan foglalkoztak. Ez az iparos-kereskedő falu jelleg az 1970-s évek végéig, a falu városi asszimilációjáig megmaradt.
1757-ben 54 családban már 370 lelket jegyeznek. Házuk helyéért a hetési és sándorházi nemes falvaknak árendát fizettek.
1770-ben már 80 család lakott itt, 392 lélekkel. Ebből 10-10 szabó és csizmadia, 7 varga, 5 takács, 4 szűrszabó, 3-3 kovács, kalapos, és zsidó kereskedő, 2-2 kádár és seborvos, 1-1 lakatos pék kőfaragó és zsidó szűcs. Földesúri bérlő(árendás) volt két család, mégpedig 1-1 pálinkafőző és kocsmáros.
1819-ben 459 fő a lakosok száma. Az összeírás szerint 44 iparos, 14 a nemesek szolgája, 101 zsellér és kertész (Ők főleg a kolostor szolgálatában álltak). A többi lakos nemesi család tagja.
1832-ben 59 zsidó lakóst említenek. Lélekszámuk a falu fejlődésével arányosan emelkedik, elősegítve annak ipari és gazdasági és szellemi fejlődését. A későbbiekben imaházat (zsinagógát) és saját iskolát is építenek kántortanítói lakással, a mai Faluház helyén.
1864-68 között megépül a Nagykanizsát Szombathellyel összekötő vasútvonal. A személyszállításra alkalmas vasútállomás 1873-ban kerül átadásra. Az áruszállítás megindítására az állomást bővíteni kellett, melyre 1890-ben került sor, miután a Császári és Királyi Déli Vaspálya Társaság 355 négyzetöl rétet vásárolt a ferencesektől, 245 forintért, 1889 június 5.-én.
Ez, valamint a körjegyzői székhely felállítása, postahivatal létesítése és nem utolsó sorban a már 150 éve működő plébánia hivatal, a környező falvak közigazgatási és gazdasági központjává tette Búcsúszentlászlót. Történt ez annak ellenére, hogy a közelben fekvő megyeszékhely, Zalaegerszeg, gazdasága és kereskedelme akkoriban indult jelentős fejlődésnek.
Felsorolni is sok azon szakmák, iparágak, foglalkozások számát, amelyeket abban az időben a faluban meglehetett találni: takács, csizmadia, varga, asztalos, kovács, kádár, bádogos, szabó, kalapos pék, szíjártó, mézeskalácsos, gyertyaöntő, kötélverő, ács, kőműves, kesztyűs, molnár (két gőzmalom is volt egy-időben), mészáros, lakatos, borbély, orvos. (A felsorolt szakmák jó részének művelőit még az 1970-s években is meglehetett találni.) A takácsok és csizmadiák akkora létszámban voltak, hogy külön céhük és a templomban külön zászlójuk volt.
Ezen időben fejezték be a környék mocsarainak lecsapolását a Szévíz csatorna kiépítésével. Ezzel újabb területeket tudtak bevonni az építkezésekbe és javultak a közlekedési feltételek.
1875-ben önkéntes tűzoltó egylet alakult, felszerelésüket, ruházatukat a falu iparosai biztosították. Elsősorban a tűzoltás veszélyes munkáját végezték, amire sajnos gyakran szükség volt a sok zsúpfedeles ház és a füstös konyhák miatt. Az egylet nevéhez fűződik sok kulturális megmozdulás, színdarabok előadása, táncmulatságok szervezése, tűzoltó versenyek rendezése.
Búcsúszentlászlón az 1920-as évek elejétől kőrjegyzőség működött. 1928-ban körorvosi és körállatorvosi állást szervezek a faluban, az 1930-a évek elején pedig gyógyszertár létesült. 1931-ben id. Katona József elnöklete mellett 60 fővel iparoskört alapítottak, amely 1948-ig működött. 1932-ben majdnem óvodája is lett a falunak. Egy Paulovics nevű család 17 kat. hold földterületet hagyott a falura, ha apácák által felügyelet óvodát épített. Az építkezésre sajnos (a világgazdasági váltság közepén) nem sikerült pénzt szerezni, a község az illetéktől félve az örökséget át sem vette.
A tömegközlekedés bővülése, Zalaegerszeg és Nagykanizsa nagyarányú iparosítása, az ipari tömegcikk termelés felfutása, az államosítás, TSz-esítés egyre jobban változtatta meg a község arculatát, lakóinak életét. A helybeli iparosok iparaikat feladva a biztosabb megélhetés reményével a városokban váltak bérmunkásokká. Az ezred fordulóra pedig csak néhány, építkezéssel, épületgépészettel kapcsolatos szakma végzője képviseli a hajdani iparos falut.
Búcsúszentlászló (neve is erről szól) híres búcsújáróhely volt már a kezdetektől. Napjainkban két búcsú kerül megtartásra évente (régebben hét is volt), mindkettő szeptemberben.
(Forrás: bucsuszentlaszlo.blogspot.hu Bolla Lajos János úr engedélyével.)
TÚRABÁZIS.hu