TÚRABÁZIS.hu

Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely település adatok:

neve (2014.):
Hódmezővásárhely
rang:
megyei jogú város
rangot kapta:
1990. évben
területe (2014):
48798 ha (hektár)
lakások száma (2014):
20213 db
lakosság szám (2014):
45700 fő
lakosság szám (1910. évben):
62445 fő

Hódmezővásárhely település címere:

Hódmezővásárhely település címere Hódmezővásárhely címere (több száz éve jelképe a városnak) alul csekély kihajlással csúcsban végződő egyenes pajzs, a címerpajzs mezője világoskék, melynek jobb felső részében tizennégy lángsugárral körülvett, arccal ábrázolt aranyszínű nap van. Mellette bal felől növekvő ezüsthold, szintén arccal, alul pedig három ezüstnyilat markoló páncélos behajlított jobb kar-kéz. A váll és a felkar lemezen kívül hét páncéllemezzel festett. A nyilak hegyei felfelé irányulnak. A nap és a hold egymás melletti állásban a pajzs felső, a páncélos karkéz pedig a pajzs egész alsó részét elfoglalja.

A karkéz a felkar bemetszésénél hússzínű, a kézfő természetes színű. A pajzs felett, annak vízszintes felső részén, közepén leeresztett rostélyos páncélsisak áll, a nyakat övező aranyláncon aranyérem függ. A sisakot ötágú nemesi aranykorona díszíti. A korona ágai közül a középső és a két szélső háromcsúcsos tölgyfalevél alakú keresztet formál, a keresztezésben kék színű kerek drágakővel, míg a közbenső két ág gömbben végződik.

A korona oldalán a kereszt alakú ágak alatt egy-egy kék színű kerek drágakövet foglaltak be.

A páncélsisak alsó belső része, valamint a rostély mögötti felület vörös (hússzínű), úgymint a páncélos kar-kéz felkar metszete.

A páncélsisak és a páncélos kar világosszürke színű sötétszürkével vagy vonalrajzzal árnyékolva.

A címer díszítését, az ún. címerfoszlányt a XVII. századbeli reneszánsz stílusú akantuszlevelek képzik, melyek felső végeit a korona a sisak tetejéhez szorítja le.

A két oldalra hármas-hármas felső levél mellett kihajolva jobb felől vörös színű kihajlást mutat ezüstalappal, a bal felőli kék kihajlás sok aranyalappal. Az akantuszlevelek dombormű kivitelűek kora reneszánsz stílusban.

A címerpajzs kék színe a levegőt, az eget, a vizet idézi, mely a tisztaság, az igazságosság jelképei voltak. A pajzsfő jobb oldalán a nap, a vele ellentétes, bal oldalon lévő növekvő hold a nappalok és az éjszakák, a világmindenségen uralkodó fénylő hatalom ősi szimbólumai, és egyben az erények állandóságának és a forgandó szerencsének jelképei. A pajzstalpat betöltő levágott páncélos kar a három nyílvesszővel a török kor hősi küzdelmeit idézi, melyből a város lakói kivették részüket.

A címer arányai:

A címerpajzs szélességét egy egységnek tekintve a címerpajzs magassága 1.4. A címer foszlány teljes szélessége 2. A páncélsisak címerpajzsba nyúló csúcsától a korona hegye 1 egység.

A címer szimbolikája:

A címer egyes elemeinek szimbolikájával kapcsolatban Csók Mózes a város jegyzője a XIX. század közepén így kommentált:

"A nap és a hold, mint a természetben rendes tenyésztető, a lakosok rendes foglalatosságát, a szántás-vetést, gabonatermesztést, jószágtenyésztést a kézbeni nyilak, pedig a lakosoknak haza s király mellett áldozatkészségöket jelentik."

Hódmezővásárhely település területi besorolások:

Megye (2014):Csongrád megye
Járás (2014):Hódmezővásárhelyi (0711)
irányítószám(ok):6800 , 6805 , 6806 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Csongrádi-sík
kistájcsoport:Békés-Csongrádi-sík
középtáj:Körös-Maros köze
nagytáj:Alföld
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):Csongrád vármegye
Járás/pozíció (1914):törvényhatósági jogú város

Hódmezővásárhely település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N46.4304 E20.3188 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Hódmezővásárhely település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Hódmezővásárhely
Hivatalos weboldal: www.hodmezovasarhely.hu/

Hódmezővásárhely település kapcsolódó túrapontok:

pontkódpontnévbelterületre esik?
1806Hódmezővásárhely településigen
1502Hódmezővásárhely, Csomorkányi templomromnem
418Hódmezővásárhely, református templom
1867Hódmezővásárhely, szélmalomnem

látnivalók Hódmezővásárhely településen: (lista)

látnivalókategóriacím
Bakay kútforrásHódmezővásárhely, Szőnyi utca és Oldalkosár utca elágazásánál
Csomorkányi templomromépületrom, építményromtemplomkülterület
Csucsi fazekasházmúzeumHódmezővásárhely, Rákóczi Ferenc utca 101.
egykori présház (óvónőképző) épületeépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Szent István tér és Vörösmarty utca elágazásánál
Evangélikus templomtemplomHódmezővásárhely, Márton utca és Petőfi Sándor utca elágazásánál
Fekete Sas Szállodaépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Kossuth tér 3.
Kossuth Lajos szoborszobor, alkotásHódmezővásárhely, Kossuth tér
Magyar Hitel Bank épületeépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Kossuth tér
Nagy András János kútforrásHódmezővásárhely, Kálvin János tér
Németh László Városi Könyvtárépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Andrássy út 44.
Népművészeti Tájházépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Árpád utca 21.
Papi Imre-féle szélmalomszélmalom
Református Gimnáziumépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Hősök tere és Szőnyi utca elágazásánál
Református ÓtemplomtemplomHódmezővásárhely, Kossuth tér
Református ÚjtemplomtemplomHódmezővásárhely, Kálvin János tér
Régi Tiszttartóház (Károlyi-ház) épületeépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Andrássy út 13.
Római katolikus templomtemplomHódmezővásárhely, Andrássy út 11.
Serházépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Serház tér (Simonyi utca sarok)
Strandfürdőfürdő, fürdőhelyHódmezővásárhely, Ady Endre utca és Bartók Béla utca elágazásánál
Szent István plébániatemplomtemplomHódmezővásárhely, Szabadság tér
Szerb ortodox templomtemplomHódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 17.
Tornyai János múzeum (Alföldi Galéria)múzeumHódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András utca 16.
Tornyai János szoborépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András utca 16., a múzeum épülete előtt
városházaépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Kossuth Lajos tér 1.
zsinagógaépület, építmény, épület együttesHódmezővásárhely, Szent István tér és Szeremley utca között


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary hódmezővásárhely tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep