TÚRABÁZIS.hu

Római katolikus templom (Szentbékkálla)

Látnivaló adatok:

Római katolikus templom (Szentbékkálla) látnivaló fényképe
neve:
Római katolikus templom
tipus:

Látnivaló helye, elérhetősége:

GPS koordinátái (WGS-84):
N46.88935 E17.56456 GPX
Megjelenítés térképeken:
település:
Szentbékkálla  (Veszprém megye) (A látnivaló a település belterületén van)

Látnivaló története:

Az írásos emlékek szerint Szentbékkállának már 1333-ban plébániája volt. A templomról az első részletes egyházlátogatási jegyzőkönyv 1745-ben tesz említést, amely szerint a templom elég rossz állapotban van. Nagyobb rendre és tisztaságra lenne szükség. Egy további, 1760-ban kelt írásból megtudjuk a templom állapotáról, hogy nem annyira díszítésre, hanem bővítésre és meszelésre szorul, a tornya omlással fenyeget, romos. A mai templomot gróf Eszterházi Károly egri püspök (nem védnöki kötelességből, hanem barátilag, mintegy társ birtokosi kegyeletből és nemes lelkiségből) építtette 1790-1799 között, késő barokk stílusban. A terveket valószínűleg Fellenthály Fallner Jakab készítette. A bőkezű mecénás halála miatt a kéttornyúra tervezett impozáns templom szerényebb külsővel, csak 1860-ben megépülő egy tornyával fejeződött be, Ranolder János püspök jóvoltából. Fatér Mihály plébános 1859-ben kerül a faluba, aki nagyon sokat tett a templomért. Csináltatott istenkoporsót, elkészíttette a Lourdesi Mária oltárt, a régi rozzant orgona helyett 1869-ben a híres Ország Sándor budapesti orgonakészítő által megépíttette az orgonát. A régi a köveskáli templomé lett. A templom legnagyobb jótevője a helyi születésű Szabó György veszprémi kanonok, aki az 1895-ben az eddig földes templomot kiköveztette, 1896-ban kifestette és 1899-ben új oltárt építtetett a szombathelyi Heckenast János aranyozó és oltárépítővel. Az oltárkép Gyümölcsoltó Boldogasszonyt, a mellékalakok szobrai jobboldalt Szent István, baloldalt Szent Imrét ábrázolják. Ettől az időtől napjainkig Szentbékkálla lakóinak, valamint a faluhoz kötődő emberek adományaiból tovább fejlődött és gazdagodott a templom és környezete. 1955-ben elkezdődik a szentély kifestése: a három freskó Jeges Ernő festőművész munkáját dicséri. Freskóján a Káli népet térítő Szent Benedek-rendi szerzetes és Kál-vitéz látható. 1988 és 1990 között új tetőszerkezet és cserép kerül az épületre és megújul a homlokzat is. A hosszú évtizedek alatt elkopott orgona felújítására gyűjtés indul 2006-ban. A nagylelkű támogatóknak köszönhetően a műemlék orgona teljes körű felújítása 2008 júliusában fejeződött be. Jelenleg a templom nem csak az egyházközség tagjait szolgálja, hanem színtere jelentős komolyzenei hangversenyeknek is. A templom oldalán az I. és II. világháború áldozatainak tiszteletére készült emléktáblák láthatók. 

Ajánló:


()

KÉPEK:

Címke, #hashtag, keresési segítség:

tblatadatlap látnivaló látnivalók turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary szentbékkálla kép fénykép fotó tbvanfoto tbtobbkepvan gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvanleiras tbbelterulet belterület településen belül

Látnivaló megosztása: