A Józsefvárosi pinceterület lakott térség által élesen körülhatárolt ovális alakú mélyfekvésű, másfél hektáros terület. 259/9 hrsz.-on 16158 m2 -es önkormányzati tulajdonban lévő terület, melyen magán- és önkormányzati tulajdonban lévő építmények találhatók. A kitelepítésig Zsámbékon élt német lakosság életformáját, borászati kultúráját őrzi az egykor 70 pincéből álló patkó alakú pincesor, melyből jelenleg 20-30 különböző állapotú pince, néhány présház és 3 parasztház maradt fenn.
Az egykor a falu perifériáján elhelyezkedő pincevilágot ma már Zsámbék legsűrűbben lakott térsége öleli körül.
Az egykori ligetes pinceterület keletkezésének története a XVIII. sz.-ba nyúlik vissza. A törökök kiűzésétől (1712-től) a kitelepítésig – mint a legtöbb elnéptelenedett falut – Zsámbékot (Schambek) is elsősorban német lakosok alkották. Az 1739-es nagy pestisjárvány idején az alig 20-30 éve betelepített német (bajor, sváb) lakosság több mint fele (828 ember) a járvány áldozata lett.
A Zichyek ismét németeket (frankokat) ösztönöztek letelepedésre, akik az egykori Új utcában, a mai nevén Dózsa György utcában építették fel otthonaikat. A házak homokkőből, mészkőből épültek és kötőanyagként használtak vályogot. A Józsefvárosi gödör (egykori dialektusos nevén Lahmgrubm, németül Lehmgrube – Agyagbánya) az Új utcához közel helyezkedett el. Az építkezések befejezése után kitűnő – pincelétesítésre alkalmas – patkó alakú agyagpart keletkezett. Zsámbék és környéke csodálatos szőlőtermő vidék volt. A letelepedett németek a töki határtól egészen a Szomori útig művelték a Nyakas hegyoldalt. Az Új utcai gazdák a XIX. sz.-ban az Agyaggödör falában négyszögletesre faragott kváderkövekből hosszú (10-20 m) boltíves pincéket építettek. Némelyik elé présház került. 70 borospince egymásba érve fonta körül a természetközeli ligetet. Évtizedeken keresztül a gazdák kedvelt vasárnap délutáni időtöltése volt a pincék előtti padokon üldögélés, beszélgetés, mulatás. Az I. világ-háborút követően néhány szegény ember kisméretű lakóházat épített a gödörben.
II világháború a német nemzetiségiek számára kollektív büntetéssel zárult. 1945.július végén tartott potsdami konferencia kitelepítésről szóló egyezménye nemzetközi óhajjá emelte, amit a magyar Nemzeti Parasztpárt már áprilisban megfogalmazott határozatában. Magyarországról több mint háromszázezer ártatlan német embert hurcoltak el. Zsámbékról 1946 április 5-én indult az első és április 13-án az utolsó szerelvény. Zsámbék lakosságának a 95%-át, 3397 főt 4 szerelvénnyel, szalmával rakott marhavagonokban egy héten át szállították Németországba. Többségük Gerlingenben, kisebb hányaduk Wettenbergben települt le. Zsámbék kiürült, a németek javai új gazdákra vártak. Az 1946-ös kitelepítést követően a pinceterület községi tulajdonba került. Az ország különböző régióiból (Jánoshida, Kisújszállás, Jászalsószentgyörgy, Szlovákiából a Garam völgye, Erdély) érkező új letelepülők közül néhányan használatba vették a pincéket, mások lebontották és a kövek értékesítése révén próbálták megélhetésüket biztosítani. Az 1946-47-ben szinte naponta érkeztek kocsik, melyek a lebontott pincék faragott köveit szállították el építkezésekre vagy eladásra.
Mára 25 pince maradt fenn különböző állapotban. A magára hagyott gödör területét birtokba vette a természet és létrejöhetett egy sajátos élővilág a lakott terület gyűrűjében
TÚRABÁZIS.hu