TÚRABÁZIS.hu

Bogádmindszent

Bogádmindszent település adatok:

neve (2014.):
Bogádmindszent
rang:
község
területe (2014):
1158 ha (hektár)
lakások száma (2014):
137 db
lakosság szám (2014):
433 fő

Bogádmindszent település címere:

Bogádmindszent település címere A címerpajzs a tárcsapajzs modernizált változata. Alatta aranyszín, fekete vonallal kiemelt címerszalag, benne fekete nagy betűkkel a község neve: Bogádmindszent. Balra és jobbra szintén fekete számokkal az évszám: 1276, ekkor említették először Bogádot az írott források.
A címerpajzs tetején középen jobbra és balra induló, a címerpajzsot jobb és a bal oldalon háromnegyed részéig körbefogó címertakaró, amelynek bal oldala aranyszínű, jobb oldala kék, mint a Czindery család címerének címertakarója. A címerpajzs felül vágott, felső részének színe világoskék, benne görbe kardot markoló kézfej, mint a Czinderi család címerében is, amely vitézségükre is utal. A címerpajzs alul vágott és hasított. Alsó bal oldali mező zöld, fekete vonalakkal harántolt, jelképezve a termékeny földet, azt, hogy az itt élők mezőgazdaságból, földművelésből keresték kenyerüket. A zöld föld egyben utal a Czinderyek címerében létható zöld pázsitra is. A jobb oldali alsó mező téglapíros, benne fekete vonalakkal kialakított téglák, amelyek a településen egykor működő téglaégető helyet idézik. A címerpajzs középső része piros, a földből három sárga színű búzaszál emelkedik ki, mint a falu első ismert pecsétjében. A középső szál mellett balra a címertanban stilizált csoroszlya, jobbra eke, amelyek szintén jelen vannak a falu 1722-es pecsétjében. A három búzaszál, a csoroszlya, az eke szimbolizálja, hogy a település népe a földművelésből élt, utal a mindennapi kenyérre és ezen keresztül a reménységre is.

Bogádmindszent település területi besorolások:

Megye (2014):Baranya megye
Járás (2014):Sellyei (0300)
irányítószám(ok):7836 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Fekete-víz síkja
kistájcsoport:-
középtáj:Drávamenti-síkság
nagytáj:Alföld
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):NINCS vármegye
Járás/pozíció (1914):0 járás

Bogádmindszent település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N45.9062 E18.0461 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Bogádmindszent település web és közösségi média kapcsolatok:

Hivatalos weboldal: bogadmindszent.atw.hu/
WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Bogádmindszent


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary bogádmindszent tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep