TÚRABÁZIS.hu

Bánréve

Bánréve település adatok:

neve (2014.):
Bánréve
rang:
község
területe (2014):
662 ha (hektár)
lakások száma (2014):
543 db
lakosság szám (2014):
1352 fő
lakosság szám (1910. évben):
707 fő

Bánréve település címere:

Bánréve település címere Álló, kerek talpú, kék színű katonai pajzs, melyet középen vörösből és ezüstből összerótt keskeny pólya, felső mezejében pedig hullámvonallal határolt ezüstcölöp oszt három részre.

A jobb felső mezőben bal haránt állású arany búzaszál, a bal felső mezőben arany sasszárny, az alsó mezőben pedig jobbra forduló aranyszarvas lebeg.

A pajzs felett ékkövekkel díszített, háromlombú aranykorona, alatta pedig szalag látható, felirata: BÁNRÉVE. A pajzstartók: jobbról vörös-ezüst, balról kék-ezüst virágok.

(A pólya és cölöp a község fekvésére és révhely voltára utal. A búzakalász a régi pecsét ábráját idézi. A sasszárny egyaránt utal a történelmi Gömör vármegyéhez való tartozásra és a vasút szerepére. A szarvas az ilyen nevű puszta, valamint a Vay birtokos család emlékét őrzi, míg a címertartó virágok a környék népművészetéről szólnak.)

Bánréve település területi besorolások:

Megye (2014):Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Járás (2014):Putnoki (0630)
irányítószám(ok):3654 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Sajó-völgy
kistájcsoport:Borsodi-dombság
középtáj:Észak-Magyarországi Medencék
nagytáj:Észak-Magyarországi-Középhegység
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):Gömör és Kishont vármegye
Járás/pozíció (1914):Putnoki járás

Bánréve település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N48.2972 E20.356 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Bánréve település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Bánréve


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary bánréve tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep