TÚRABÁZIS.hu

Kaba

Kaba település adatok:

neve (2014.):
Kaba
rang:
város
rangot kapta:
2003. évben
területe (2014):
9504 ha (hektár)
lakások száma (2014):
2394 db
lakosság szám (2014):
6005 fő
lakosság szám (1910. évben):
6806 fő

Kaba település címere:

Kaba település címere Kaba címere álló, csücskös talpú pajzs. Zöld mezejében a pajzsfő közepén, a pajzsderék jobb, illetve bal oldalán, valamint a pajzstalp közepén (közvetlenül a csücsök felett) egy-egy hatágú aranycsillag lebeg. A pajzsderék csillagai között ugyancsak lebegve jobbról balra vágott páncélos ezüst jobbkar nyúlik be, kezében aranyszablyát tart. A jobb oldali csillag alatt három, egyenként nyolc szemet mutató, aranykalász lebeg, a bal csillag alatt pedig hegyével felfelé, élével balra ezüst ekevas.

A pajzs zöldje az e tájon ősidők óta virágzó életet jelképezi, a termőföld gazdagságát, s a rajta élők, gazdálkodók szorgalmát, kitartását. A páncélos, kardot markoló kéz arra emlékeztet, hogy a török időkben az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott a település, ekkoriban hívták Vajdakabának is. A városi rangot 2003-ban nyerték el.

A búzakalászok az újjászületés, a bőség s a belőle fakadó élet szimbólumai, az eke pedig már a szkíták istentől kapott, égből hullott négy szent tárgyának egyike volt, s a fölműves ember szemében ma is szent tárgy, az "élet" (gabona) megtermelésének legfőbb eszköze. Kifejezi ugyanakkor a megismerést, tudást - ennyiben utal az 1702-ből származó Kabai Kódexre -, és az erény, a tisztaság, a becsület jelképe is egyben.

A hexagramma - két egyenlő oldalú háromszög szimmetrikus kombinációja, amely hatágú csillagot alkot - ősidők óta az emberi gondolkodásban jelentkező bipoláris oppozícióban képzett szubsztanciák (pozitív-negatív, aktív-passzív, élet-halál, női elv - férfi elv stb.) egymás ellenében ható, mégis harmonikus egysége, az ellentétek harca és egysége törvényszerűségének képi megjelenítése, a maga teljességében jeleníti meg a település múltját, jelenét, jövőjét. Ez a motívum Kaba címerében annyival hangsúlyozottabb, hogy ha a négy hexagrammát gondolatban összekötjük, egy csillagokban végződő latin keresztet kapunk mintegy eszkatológikus távlatokba helyezve a címer egész szimbolikáját.

Kaba település területi besorolások:

Megye (2014):Hajdú-Bihar megye
Járás (2014):Püspökladányi (1020)
irányítószám(ok):4183 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Dél-Hajdúság
kistájcsoport:-
középtáj:Hajdúság
nagytáj:Alföld
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):Hajdu vármegye
Járás/pozíció (1914):Hajduszoboszlói járás

Kaba település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N47.3558 E21.2743 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Kaba település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Kaba
Hivatalos weboldal: www.kaba.hu/

látnivalók Kaba településen: (lista)

látnivalókategóriacím
Református templomtemplomKaba, Szabadság tér
Strandfürdő, fürdőhely


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary kaba tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep