TÚRABÁZIS.hu

Szerencs

Szerencs település adatok:

neve (2014.):
Szerencs
rang:
város
területe (2014):
3668 ha (hektár)
lakások száma (2014):
3810 db
lakosság szám (2014):
9166 fő
lakosság szám (1910. évben):
6101 fő

Szerencs település címere:

Szerencs település címere A címer vágott doborpajzs felső, vörös mezejében háromormú ezüstbástya, négyszögű kövekből épült rovátkolt fallal, közepén ívelt boltozatú kapuval, mely a várost, Zemplén-hegyalja kapuját és az itt található várat szimbolizálja. Alsó, kék mezejében vörös ruhás, fél térdre ereszkedő, jobbra néző, jobb kezét esküre emelő, balját mellére szorító, hosszú hajú, szakállas, ezüst emberalak, mely az esküt tevő Bocskait ábrázolja. A címer, a vörös-kék színek megjelenítésével, egyúttal a terület egykori birtokosaira, a Rákóczi családra is utal, a nyitott kapu pedig a település világra való nyitottságát és az itt lakók vendégváró szeretetét is jelképezi. E címer bemutatja a város történelmét, de tartalmazza jelenét is.

Szerencs település területi besorolások:

Megye (2014):Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Járás (2014):Szerencsi (0661)
irányítószám(ok):3900 , 3902 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Taktaköz
kistájcsoport:Közép-tiszai-ártér
középtáj:Közép-Tiszavidék
nagytáj:Alföld
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):Zemplén vármegye
Járás/pozíció (1914):Szerencsi járás

Szerencs település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N48.1623 E21.2051 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Szerencs település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Szerencs
Hivatalos weboldal: www.szerencs.hu/

Szerencs település kapcsolódó túrapontok:

pontkódpontnévbelterületre esik?
1399Szerencs, várigen

látnivalók Szerencs településen: (lista)

látnivalókategóriacím
CukormúzeummúzeumSzerencs, Gyár út 1.
Rákóczi-várkastélykastély, kúriaSzerencs, Rákóczi utca (Várkert)
Rákúczi Zsigmond tumbájaépület, építmény, épület együttes
Református templomtemplomSzerencs, Kossuth tér
Római katolikus templomtemplomSzerencs, Rákóczi utca
Zempléni MúzeummúzeumSzerencs, Huszárvár 11.


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary szerencs tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep