TÚRABÁZIS.hu

Szegvár

Szegvár település adatok:

neve (2014.):
Szegvár
rang:
nagyközség
területe (2014):
8622 ha (hektár)
lakások száma (2014):
2100 db
lakosság szám (2014):
4506 fő
lakosság szám (1910. évben):
7369 fő

Szegvár település címere:

Szegvár település címere Címere csücskös talpú, négyelt pajzs. Heraldikai értelemben a jobb felső vörös mezőben a szegvár-tűzkövesi Sarlós Isten (Égeikum felől terjedő neolit kultúra legkorábbi név szerint is ismert szakrális szobra: Kronoszt ábrázolja vállán sarlóval) balra néző, aranyszínű szobra lebeg; a bal felső zöld mezőben arany búzakalász, amelytől jobbra hegyével felfelé, élével jobbra forduló ezüst ekevas, balra pedig hegyével felfelé, élével balra néző ezüstcsoroszlya van. A jobb alsó kék mező ezüstszínű hármas hullámpólyával tagolt; a bal alsó vörös mező zöld udvarán aranyépítmény (kastély) áll. A pajzson kilencágú (5 levél, 4 gyöngy), arany, nyitott leveles korona helyezkedik el, rubinokkal és zafírokkal ékesítve.

Az ekevas és csoroszlya a búzát, kukoricát, kendert, árpát és zöldségféléket termelő közösséget jelképezi, egyben szimbóluma a helyi malomiparnak is (szélmalma 1802-ben épült) csakúgy, mint a molnárok és vízen járók védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak, akinek 1795 óta szobra áll a községben.

Szegvár település területi besorolások:

Megye (2014):Csongrád megye
Járás (2014):Szentesi (0760)
irányítószám(ok):6635 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Dél-Tisza-völgy
kistájcsoport:-
középtáj:Alsó-Tiszavidék
nagytáj:Alföld
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):Csongrád vármegye
Járás/pozíció (1914):Tiszántúli járás

Szegvár település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N46.5845 E20.2229 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Szegvár település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Szegvár
Hivatalos weboldal: www.szegvar.hu/

Szegvár település kapcsolódó túrapontok:

pontkódpontnévbelterületre esik?
1832Szegvár településigen
422Szegvár, falumúzeum
1873Szegvár, szélmalomigen
1395Szegvár, várigen

látnivalók Szegvár településen: (lista)

látnivalókategóriacím
FalumúzeummúzeumSzegvár, Hunyadi János utca 31.
Károlyi-kastélykastély, kúriaSzegvár, Kossuth tér 1.
Késmárki szélmalomszélmalomkülterület, Mártélytól északra 2 km-re
Nepomuki Szent János szoborszobor, alkotásSzegvár, Hunyadi János utca és Kurca utca közötti híd mellett
régi megyeházaépület, építmény, épület együttes
Római katolikus templomtemplomSzegvár, Hunyadi János utca
Szegvári szélmalomszélmalomSzegvár, Sport tér


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary szegvár tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep