TÚRABÁZIS.hu

Mezőladány

Mezőladány település adatok:

neve (2014.):
Mezőladány
rang:
község
területe (2014):
1404 ha (hektár)
lakások száma (2014):
355 db
lakosság szám (2014):
1086 fő
lakosság szám (1910. évben):
991 fő

Mezőladány település címere:

Mezőladány település címere A négy mezőre osztott címerpajzs felső mezőjében kék alapon fehér templom. A templom jelképezi a kereszténység jelenlétét, a görög katolikus, a református és a római katolikus felekezeteknek a történelem folyamán való békés egymás mellett élését a községben.

A jobb felső negyedben zöld alapon három felekezetet (görög katolikus, református, római katolikus) szimbolizáló ábrák, amelyek színe ezüst. A szimbólumok alatt stilizált bástya, amelynek színe fehér. Jelentésük:

Mezőladány jogelőd településein: Őrladányban, Őrmezőn és Endesen a régi források alapján a honfoglalás idején a Felső-Tisza térségében húzódó és az országot védő gyepűrendszer részét képező kapuk, őrhelyek voltak. A falu egykori lakói azok az őrők voltak, akik a középkori Magyarország határvédelmi rendszerét, az itt húzódó gyepűt szemmel tartották, s az ellenség közeledéséről hírt adtak. Az egyházi jelképek arra utalnak, hogy a három felekezet hívei a történelem folyamán továbbfolytatták az ősök által ellátott feladatokat, és mind a mai napig gondoskodnak a község megvédéséről" a függetlenség és az önállóság megőrzéséről.

A bal alsó mezőben zöld alapon három piros alma, amely utal arra, hogy a mezőgazdaság - és ezen belül a gyümölcstermesztés - volt a megélhetés egyik fő forrása ezen a vidéken. Napjainkban az almatermesztés a lakosság nagy része számára vált a jövedelemszerzés vagy jövedelem-kiegészítés formájává.

A jobb alsó negyedben kék alapon ezüsthal felfelé úszik, amely arra utal, hogy a Tisza és oldalágai (holtágai) halakban mindig bővelkedtek, és a halászat biztos megélhetést adott az itt letelepedőknek. Korabeli források alapján egy időben Mezőladány volt a környék halászati központja. A címer felett "Mezőladány" felirat.

Mezőladány település területi besorolások:

Megye (2014):Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Járás (2014):Kisvárdai (1530)
irányítószám(ok):4641 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Északkelet-Nyírség
kistájcsoport:Nyírségi homokvidék
középtáj:Nyírség
nagytáj:Alföld
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):Szabolcs vármegye
Járás/pozíció (1914):Tiszai járás

Mezőladány település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N48.2769 E22.2218 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Mezőladány település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Mezőladány
Hivatalos weboldal: www.mezoladany.hu/


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary mezőladány tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep