TÚRABÁZIS.hu

Felsőnyárád

Felsőnyárád település adatok:

neve (2014.):
Felsőnyárád
rang:
község
területe (2014):
1167 ha (hektár)
lakások száma (2014):
388 db
lakosság szám (2014):
987 fő
lakosság szám (1910. évben):
722 fő

Felsőnyárád település címere:

Felsőnyárád település címere Álló, barokk katonai, tárcsapajzs, amelynek kék mezejében felül jobbról három ezüst búzaszál, balról három ezüst nyárfalevél, alul középen pedig vörössel és zölddel díszített aranyrózsa lebeg. A pajzson szembe néző, természetes színű, bíborral bélelt és aranylánccal ékesített zárt katonai sisak, rajta háromlombú aranykorona látható, a foszlányok színe mindkét oldalon vörös és arany. A pajzs alatt egy szalag lebeg FELSŐNYÁRÁD felirattal.

(A pajzs alakja és a három búzaszál a község korábban használt pecsétnyomójának az ábráját idézi fel. A három nyárfalevél a község nevére utal, míg az aranyrózsa a bányászatra, amelynek védőszentje a rózsával szimbolizált Szent Borbála. A címer teljessége - a sisak a koronával, illetve a foszlány - azt kívánja felidézni, hogy Felsőnyárád régen kisnemesek lakta kuriális község volt.)

Felsőnyárád település területi besorolások:

Megye (2014):Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Járás (2014):Putnoki (0630)
irányítószám(ok):3721 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Putnoki-dombság
kistájcsoport:Borsodi-dombság
középtáj:Észak-Magyarországi Medencék
nagytáj:Észak-Magyarországi-Középhegység
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):Borsod vármegye
Járás/pozíció (1914):Edelényi járás

Felsőnyárád település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N48.3286 E20.5986 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Felsőnyárád település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Felsőnyárád

látnivalók Felsőnyárád településen: (lista)

látnivalókategóriacím
Pálos kolostor és templomrom együtteskolostor, monostor, rendházépületrom, építményromtemplomkülterület


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary felsőnyárád tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep