TÚRABÁZIS.hu

Aranyosapáti

Aranyosapáti település adatok:

neve (2014.):
Aranyosapáti
rang:
község
területe (2014):
2111 ha (hektár)
lakások száma (2014):
675 db
lakosság szám (2014):
2041 fő

Aranyosapáti település címere:

Aranyosapáti település címere A címer csücskös talpú, négy részre osztott címerpajzson alapszik, mely váltakozva kék és ezüstszínezetű, illetve mázú. Az első negyedben kék alapon aranymázzal Nepomuki Szent János alakja látható (formáját a településen található műemlék kápolna szobráról kapta), aki a vízi átkelések, a hajózás védő szentje, így mivel a település mindig fontos átkelőhely volt, joggal szerepel az első helyen. A második negyedben ezüstmáz alapon feketével és zölddel megrajzolt lombos fa látható, ami a környéken található erdőségekre, valamint az erdőgazdálkodásra, vadászatra utal. A harmadik negyedben ezüstmáz alapon vörös színű alma jelenti az évtizedek óta egyik legfontosabb termesztett növény és a legfontosabb megélhetési forrást is. Mellette az utolsó negyedben kék alapszínen aranymázazású heraldikai csónak található. A szín és a forma a vízre, vízi átkelésre, a Tiszára utal, amely évszázadok óta meghatározó jelentőséggel bír a település, illetve azt megelőzően az alkotó községek életében. A címerpajzs alatt ezüstszalag található, felirata: Aranyosapáti.

Településnév történet:

Első írásos emlék:1331. évben
Település régebbi nevei:

Aranyosapáti település területi besorolások:

Megye (2014):Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Járás (2014):Vásárosnaményi (1590)
irányítószám(ok):4634 , 
Földrajzi tájegység besorolás:
kistáj:Beregi-sík
kistájcsoport:-
középtáj:Felső-Tiszavidék
nagytáj:Alföld
1914. évi közigazgatási besorolás:
Vármegye (1914):NINCS vármegye
Járás/pozíció (1914):0 járás

Aranyosapáti település elhelyezkedése, térképek:

GPS koordinátái (WGS-84):
N48.2028 E22.2622 GPX
Megjelenítés térképeken:
utca térkép:

Aranyosapáti település web és közösségi média kapcsolatok:

WikiPédia.hu: hu.wikipedia.org/wiki/Aranyosapáti


Címke, #hashtag, keresési segítség:

tbtelepadatlap település látnivaló turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary aranyosapáti tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvancimerleiras tbvancimerkep