TÚRABÁZIS.hu

Rockenbauer Pál emléktúra Zalában

Mozgalom adatai

fénykép helye
Túra azonosító (ID):
TBT-30 
Túra(mozgalom) név:
Rockenbauer Pál emléktúra Zalában (RPEml)
Típus:
mozgalom 
Teljesíthető:
 

Túramozgalom jellemzői

Fokozatok száma:
Útvonal összesített hossza:
70 km 
Teljesítés módja (szakág):
 
Teljesítési forma:
 
Megjegyzés:
Nagykanizsa - Rádiháza 
Kapcsolódó szervező(k):

Túramozgalom kiírása:

Rockenbauer Pál vezetésével a Magyar Televízió munkatársai 1986-ban "... és még egymillió lépés" című, többrészes filmet forgattak (Velemtől Szekszárdig) Vas, Zala, Somogy, Baranya és Tolna megyéken keresztül. A zalai szakasz egyik legszebb, Rádiháza és Nagykanizsa közötti részét Deák Jenő bácsi kezdeményezésére - Rockenbauer Pál tiszteletére - már 1987-ben emléktúra-útvonallá nyilvánítottuk. (A dél-dunántúli kék útvonal később lett kialakítva és róla elnevezve.) Időközben lényeges változások történtek, valamint az igazoló füzet is korszerűsítésre szorult, ezért adjuk ki ezt az új füzetet, természetesen a hagyományok tiszteletben tartásával.


Túramozgalom útvonala:

Rádiháza és Palin között az RP DDK-n, míg Palintól Nagykanizsáig a K+ -en kell menni, utóbbi egy kb. 4,5 km-es szakasz kerékpárúton majd járdán.


Ellenörzőpontok, bélyegzőhelyek:

  • Nagykanizsa
  • Homokkomárom
  • Valkonya
  • Borsfa
  • Kistolmács (Tó büfé)
  • Bázakerettye
  • Szentpéterfölde
  • Rádiháza (Csikós csárda)

Teljesítés feltételei, igazolása, díjazások:

Az útvonal nincs időhöz kötve, több részletben gyalog vagy kerékpárral és tetszőleges irányban teljesíthető. Az igazolások a megadott településeken bárhol beszerezhetők (pl.: bolt, parókia, kéktúra bélyegző, kocsma, stb.). Lényeges, hogy a település neve szerepeljen rajta.

Aki a túrát teljesítette, és a túrafüzetet a Zala Megyei Természetbarát Szövetség címére (8901 Zalaegerszeg, Postafiók 206) megküldi, az megkapja a túra kitűzőjét, melyet postán küldünk meg. Az igazoló füzet ára tartalmazza a kitűzőt is.


Ajánld másoknak is a túramozgalmat:


Letöltések, további lehetőségek:


Címke, #Hashtag, Keresési segítség:

mozgalom túramozgalom program témaprogram jelvény jelvényszerző akció tbmozgadatlap turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary tbnincsfoto