Archívum, nem frissül ! Mielőtt útnak indulsz, az aktuális információkért minden esetben keresd fel a mozgalmat kiíró szervezet weboldalát !
140 évvel ezelőtt: 1846 július 15-n nyílt meg az első magyar gőzüzemű vasút a Pest - Vác közötti vonalon. Ezen évforduló kapcsán indítottuk jelvényszerző túramozgalmunkat (1986-ban). Több, mint 110 éven át túlnyomó részben gőzmozdonyok továbbították a személy és a tehervonatokat. A megmaradt régi mozdonyok egy-egy szép darabjával utazásaink során még találkozhatunk. Nagyobb állomásainkon idézi elént a múlt emlékeit egy-egy kiállított példánya. Túráink során és bármikor, ha arra járnak szeretnénk, ha felkeresnék ezeket a régi mozdonyokat. Azonos sorozatúakból elég egyet (bármelyiket) felkeresni és az állomáson név- vagy keletbélyegzővel igazoltatni jelenlétünket. A betelt és megküldött igazolófüzet alapján térítésmentesen megküldjük a túramozgalom jelvényét abban a reményben, hogy örömmel csodálták meg közlekedéstörténelmünk néhány szép példányát. A túramozgalomba bárki, bármikor bekapcsolódhat. Szakosztályi túrákhoz is kapcsolható, de egyéni igazolófüzet szükséges. E rövid bevezetővel (kivonat az igazolófüzetből) valamennyi résztvevőnek nosztalgikus élményeket kíván a: Jász-Nagykun-Szolnok megyei Természetbarát Szövetség elnöksége.
| Típus | Település | Évjárat |
| Közlekedési Múzeum | ||
| Paks - régi állomásépület | ||
| Nagycenk - múzeum | ||
| 242-sorozatú mozdony | Püspökladány | 1937 |
| 275-sorozatú mozdony | Nyíregyháza-Sóstó | 1930 |
| Zánka - tábor | 1928 | |
| Pécs, MÁV Ig. | 1928 | |
| Cegléd | 1938 | |
| Tiszafüred | 1938 | |
| 324-sorozatú mozdony | Bp. Ferencváros | 1921 |
| Sopron | 1910 | |
| 326-sorozatú mozdony | Debrecen | 1885 |
| Sopron, Lővér Szálló | 1897 | |
| 328-sorozatú mozdony | Szombathely, Haladás pálya mellett | 1922 |
| 342-sorozatú mozdony | Vác | 1916 |
| 375-sorozatú mozdony | Szeged, MÁV Ig. | 1922 |
| Gyékényes | 1923 | |
| Kiskunhalas | 1941 | |
| Mezőhegyes | 1948 | |
| Nyíregyháza | 1952 | |
| Nagykanizsa | 1918 | |
| Veszprém | 1959 | |
| Záhony | 1914 | |
| 376-sorozatú mozdony | Mátészalka | 1921 |
| Bodrogolaszi | 1923 | |
| Mezőcsát | 1924 | |
| Miskolc | 1910 | |
| Baja | 1913 | |
| Kaposvár | 1910 | |
| Siófok | 1910 | |
| 377-sorozatú mozdony | Balassagyarmat | 1890 |
| Nagykanizsa | 1899 | |
| 424-sorozatú mozdony | Dombóvár | 1943 |
| Szolnok | 1956 | |
| Nagykanizsa | 1956 | |
| 520-sorozatú mozdony | Komárom | |
| Csingervölgy | Verőcemaros, kisvasút | 1890 |
| Garamvölgyi Cukorgyár 2. sz. mozdonya | Tapolca | 1913 |