TÚRABÁZIS.hu

Kegykápolna (Búcsúszentlászló)

Látnivaló adatok:

Kegykápolna (Búcsúszentlászló) látnivaló fényképe
neve:
Kegykápolna
tipus:

Látnivaló helye, elérhetősége:

GPS koordinátái (WGS-84):
N46.78978 E16.93446 GPX
Megjelenítés térképeken:
település:
Búcsúszentlászló  (Zala megye) (A látnivaló a település belterületén van)
hely címe:
Búcsúszentlászló, Arany János utca, a templom hátsó részében 

Látnivaló bemutatása:

Településünk már a kezdetektől ezer szállal kötődik a Katolikus Egyházhoz, azon keresztül szent királyunkhoz, I. Lászlóhoz. A hagyomány több féle módon is magyarázta a templomunk végén álló kis kegykápolna létét, mindegyik Szent Lászlóval kapcsolatos.

A kegykápolna az építészettörténészek szerint is igen régi. Keletkezése a XII-XIII. századra tehető. Erre utalnak romám kori stílus jegyek, a vaskos erős falak, a lőrésszerű keskeny ablakok A bélletes kapuzat belső feltárása a kápolna 1936-os festésekor történt meg, amikor a málladozó vakolatot teljesen leverték.

Szent László egyháza 1694-től rendelkezik papsággal. A ferencesek rendjéhez tartozó barátok, papok építették fel Búcsúszentlászló templomát, majd saját rendházukat, megóvva az utókornak a már akkor is több százéves kegykápolnát.

Akkoriban a kegykápolna gondozását a Szent Benedek harmadik rendjébe tartozó remeték látták el.

A kegykápolna felújítására 1935-ben került sor.

Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség 1969-ben teljes körű feltáró rekonstrukciót, tatarozást végzett a kegykápolnán.

(forrás: bucsuszentlaszlo.blogspot.hu a szerző engedélyével)


Ajánló:


()

KÉPEK:

Címke, #hashtag, keresési segítség:

tblatadatlap látnivaló látnivalók turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary búcsúszentlászló tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbvanleiras tbbelterulet belterület településen belül

Látnivaló megosztása: